Brutálisan bántak egy hattyúval a Csörge-tónál
A Szekszárdhoz közeli Csörge-tó partján egy fellógatott hattyú tetemére bukkantak. Egyelőre csak találgatások vannak az eset körülményeire vonatkozólag.

Egy leromlott állapotú információs táblára akasztotta fel valaki a Csörge-tóban élő állatot, számoltak be a helyi állatvédők szerda reggel. A borzongató képen szereplő hattyún ráadásul égés nyomai is láthatóak, egyesek pedig egyenesen lefejezésről beszéltek.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság is megszólalt a felkavaró ügyben. Komlósiné Kiss Anett szóvivő közölte, megtörténtek a helyszíni vizsgálatok és a tanúkihallgatások. A hatóságok arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény, a hattyú vélhetőleg már a felakasztása előtt halott volt. A pár napos tetemet valaki ezt követően kötözte a táblához - amit az illető humorosnak találhatott.
Több tízezer az eszmei értéke
A hattyú 1954 óta védett állat, eszmei értéke pedig huszonötezer forint, így az - eddig ismeretlen - tettesnek ezt az összeget mindenképp ki kell fizetnie. A rendőrség feljelentés kiegészítést rendelt el az alaposabb nyomozási munka érdekében.
Frissítés: Péntek este egy újabb, az információs táblára felakasztott tetemről került fel fotó az internetre. Az áldozat ezúttal egy kismadár.