Elfogultsággal vádolja a Tolnatáj TV-t az ÉSZ, bojkottot hirdettek
Szerdán egy riportban számolt be a Tolnatáj Televízió a Szekszárdi Városvédők sajtótájékoztatójáról, melyen az önkormányzati segélycsomag-osztás lebonyolítását kritizálták. Még aznap közösségi oldalon reagált a videóra az Éljen Szekszárdi frakció egyik képviselője, aki szerint az összeállítás pletykákra épült, a szervezők pedig meg sem lettek kérdezve.
A helyi televízió május 27-én tudósított a Szabó Balázs vezette Szekszárdi Városvédők nevű civilszervezet sajtótájékoztatójáról a Béla téren. Az egyesület már korábban is konfliktusba került az Éljen Szekszárd frakcióval, mely jelenleg többségben van a városi közgyűlésben.
Szabó Balázs szerdán elégedetlenségét fejezte ki az önkormányzat segélycsomag-osztásával kapcsolatosan. Mint elmondta, gyanúja szerint politikai hovatartozás alapján osztották szét a szociálisan rászorultak körében az adományt, így lehettek olyanok is, akik akár négy dobozzal is kaptak, miközben neki hatvanan jelezték, hogy kimaradtak az osztásból. A Városvédők vezetője az Éljen Szekszárd frakciót tartja felelősnek az elmondottakért, mivel az általuk irányított bizottság bonyolította le a programot.
Heves reakciót hozott a riport
bojkottra kérte fel képviselőtársait és a csatorna nézőit.
Mindezt addig kívánják fenntartani, amíg nem történik nyilvános bocsánatkérés a televízió felől.
A konfliktusra reagált Ács Rezső polgármester is pénteki hétértékelő tájékoztatóján. Kijelentette, hogy nem támogatja semmilyen sajtótermék bojkottját, valamint szeretné, ha a közgyűlési képviselők közül senki sem venne részt ilyen tevékenységben. Ács hangsúlyozta, hogy Szekszárdon nem elfogult a sajtó, hiszen mindkét felet meg szokták kérdezni - számolt be cikkében a Rádió Antritt.
Mindeközben Zaják Rita, a Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottság elnöke reagált Szabó Balázs állításaira a segélycsomag-osztással kapcsolatban a TEOL-nak. A képviselő asszony elmondta, hogy jelenleg az átvevők listájának ellenőrzése zajlik, és valószínűleg még egy adományozásra sor fog kerülni. Szerinte sokan azért nem vették át a csomagot, mert időközben módosult a címük, vagy éppen nem voltak otthon. Hozzátette: egyes lakásokban több személynek is járt adomány, ezért küldtek egyes címekre többet.